+36203278712 info@fejesfoto.hu

ELŐTTE, UTÁNA, REGGEL, DÉLBEN, ESTE….

Az esküvő előtt, az alapismeretek tisztázása érdekében, mindig egy interjún találkozom a párral. Ekkor már a jegyesfotózás is elvégezhető. Az interjúra a  legalkalmasabb időpont az esküvő előtti egy hónapban van, a fotózást pedig az esküvő előtti napokban érdemes megtartani.

Ha a babona miatt a vőlegény az esküvő napján nem akarja látni a menyasszonyt, akkor azt szoktam javasolni, hogy aznap csak egy stúdiófotózás legyen. Ez megoldható úgy, hogy ne ekkor találkozzanak először, hanem ünnepélyesebb keretek között, például a búcsúztatókon, s úgy jönnek együtt a stúdióba.

Ha pedig abszolúte csakis a templomban akarják először látni egymást, ebben az esetben az esküvő utáni – egy héten belüli – fotózkodást javaslom. Fontos azonban, hogy minél előbb legyen, hiszen a lagzi után már nem olyan ez emberek hangulata.

Nagyon sok pár egyébként saját honlapot is készít az esküvőjére. Feltöltenek rá a különféle, az eseménnyel kapcsolatos információkat, gyerekkori fotókat stb., s ezeket küldik el a meghívottaknak. A jegyesfotózáson készített képek nemcsak ezen a honlapon jeleníthetők meg: készíthető belőlük slide show is a vendégeknek, illetve köszönőajándék is.