A fényképezést sokan ma már csak pixelkészítésnek tekintik. Mégis, gépvásárláskor mindenki határozza meg magának, hogy mire akarja használni a gépét, és mennyi pénzt szán rá.
A profi fotósok mellett olyan amatőrök is vannak, akik úgy akarnak jó képeket készíteni, hogy értékhatárt nem húznak; a harmadik kategóriába tartozók pedig 200 ezer plusz-mínusz 50 ezer forintért vennének gépet. Ugyanakkor sokan 100 ezernél többet semmiképpen sem szánnak a gépre, mások pedig csak maximum 30-40 ezret, s azért kell nekik a fényképezőgép, hogy „legyen”.
Ekkor sem szabad soha elfelejteni azt, hogy a gépvásárlás csak az egyik része a beszerzésnek. Hiszen mindegyik fajta géphez kell venni olyan táskát, ami optimális méretű, biztonságos, minél kisebb, és a tolvajoknak sem feltűnő. Szükség van memóriakártyára és tartalékakkumulátorra is (ezek mind-mind pénzbe kerülnek), a komolyabb gépekhez pedig kellenek előtétlencsék és nagyobb vaku is. A 200 ezernél drágább, tükörreflexes gépekhez különféle optikákat is kell vásárolni.
Maga az alapoptikás gép beszerzése tehát csak a beruházás első része. Viszont az, hogy mi van a gép belsejében, évente változik. Általában nem azt kell nézni, hogy a gép hány megapixelt készít, hanem azt, hogy mekkora az ISO-tartománya, azaz milyen a CCD-jének az érzékenyítése. (Régen ettől függött, hogy például 100-as vagy 400-as filmet használtunk-e. Most ott tartunk, hogy ami anno 400-as ISO- vagy ASA-értékű volt, az ma 6400-as.) Ezzel határozzuk meg a gép sötétben való látását, azaz, hogy mennyire kis fény hatására is tudunk készíteni fényképet. Szerintem ez a legfontosabb.
